KáE Stúdió
- Rólunk Ajándéktárgyak Multimédia Bélyegzőkészítés Grafikai stúdió Kötészet Árlista Megrendelés -
-
 
     
 

Fénymásolás

A/6-tól A/3-ig iratok, és könyvek másolása fekete-fehérben és színesben, 1 és 2 oldalas formátumban. A digitális számítógép vezérelt fénymásolásnak köszönhetően néhány nagyon hatásos extra lehetőséggel is tudunk szolgálni. Könyvmásolása esetén a könyv széthajtott gerince miatti árnyékot, vagy a középen elhelyezett tűzőkapcsok csúnya foltjait egyszerűen ki tudjuk törölni a másolatból.


Kétszínes
Lehetőség van kétszínes másolatok készítésére is, vagyis a fekete mellett legalább harminc színárnyalatból választhatunk, a másolat így egyedivé és nem megszokottá válhat.

Színválaszték másoláshoz
Ha egy színes módot válasszuk még abban is dönthetünk, hogy az adott kép, vagy grafika a kiválasztott direktszín árnyalat különbségét figyelembe vegye, vagy egy tónussal másolja le azt
.

Háttérszín
A másolt dokumentumunk hátterét is kitölthetjük úgynevezett háttérszínnel, azaz egy fekete szöveget fehér lapra írva a másolás után pld. Kék betűkkel, halvány lila háttérrel láthatunk viszont a másolás után. A két szín funkcióval olyan lehetőségünk nyílik, hogy az eredeti dokumentumon, a fekete színen kívüli egyéb színt kicserélhetünk egy adott színre s a fekete változatlan marad.
Lehet negatívban és tükörben másolni. Kis füzetet készíteni, hogy a lemásolt külön lapokból álló eredeti lapozható oldal párokkal készüljön el. A megsárgult, piszkos eredetiket másolás előtt kitisztítjuk, amennyire lehetséges, élesítjük, kontraszt arányokat állítunk.
100 példány esetén, a helyszínen megvárható.

 
 
Boríték
Címke és matrica
Fali-, asztali- és kártyanaptár
Levélpapír
Meghívó
Névjegykártya
Szórólap
CD/DVD korongnyomtatás
Céges autó emblémázás
Computeres kivágás
Fénymásolás
Lézernyomtatás
Tintasugaras nyomtatás
Fotóretusálás
Grafikai tervezés, szerkesztés
Szkennelés
Szövegszedés és tördelés